Halsütöde

Olyan furcsán telnek mostanában a napok. Rengeteget alszom, akkoris főleg nappal, éjjel mintha gyorsabban telne az idő, alig beszélek valakivel, és nem is érzem úgy, hogy alkalmas lennék rá, egyszerűen csakúgy tengődök, fogalmam sincs, mivel megy el a nap, mit csinálok az alváson kívül, pislogok kettőt, és este van, még kettőt, és hajnal, de ez még jobb, mintha azt érezném, hogy szomorú vagyok, szóval elviselhető.

Ha valami nem fog hiányozni 10-20 év múlva, azok a fekete népviseletbe bebugyolált öregasszonyok 30 fokban. Én vagyok rosszul, amikor dől rólam a víz, azok meg tetőtől talpig feketében, hosszúujjúban, és szép nagydarab szoknyában. Miért.

 Itt meg egy mókás archer képszerkezet.

Csatlakoztam ebbe a Nagypapa tippjei, gyere velünk te is az első lépcsőfokra (huh) fészbuk csoportba, mert mókásnak találtam a nevét, ami mint kiderült egy tipp mixes csoport, és mégcsak nem is hasznos. Mindenesetre durva látni, hogy egyesek 50ezer forintokat tesznek fel, nyilván abból lesz a több lééé, de akkoris. Ember. Bár belegondolva lottóra is sok megy el egy évben, pedig igazából elég lenne évente kétszer egy teljes szelvényt, ha nyernie kell, úgyis megnyeri. Legalábbis valamennyire hiszek ebben, hogy próbálkozni lehet, és kell is, de ha nem neki kell épp elvinni, akkor nem ő fogja. Ugyanakkor mivan, ha a próbálkozások sorának jutalma lenne a nyeremény, és mivel nem tesz meg minden héten pár számot, nem fog nyerni? AKKOR MIVAN? Útállom tovább gondolni, mert előjön az ellentét, és előjön a mivan, ha, és fffuuu, levágom a gecifejem egy sniccerrel.

Tegnap rám írt vallllaki, amin meglepődtem, mármint nyilván nem számítottam rá. Nem mondom, hogy hogy is mondjam, nem esett jól, noha igyekeztem tartani a két lépés távolságot, talán még tőlem is furcsa lett volna, ha rögtön úgy viselkedek, mintha puszipajtásság lenne, és minden hepi, de belül azért jól esett. Reggel válaszoltam, amiről viszont fogalmam sincs, megkap Lejárt az időkorlát, ó, drága blogol, szóval fogalmam sincs, megkapta-e, mert a telefonban látom a választ, de gépen nem, szóval passz, de ráírni meg izés lenne. De mondjuk úgyis fog róla tudni, ha nem is kapta meg. Ugye.

Az írás közben rákerestem a nyikorgó kapura, és rögtön az impotenciát hozta ki, tökjó. "Merevedési zavarként kezdődik, majd lassan tábort ver a hálószobában az a hormonváltozás..."

Hát...

ott már...

nem......

Mondjuk nem mondom, hoggggy az árának nem örültem volna jobbaan, mint egy kocsinak, meg egy szembaszónak, de ne legyünk anyagiasak, no.

Amikor a blogol bejelentette megszűnését, aznap mosolygó, vidám, gyermeteg pofával mentettem le fészbukról egy képet, és vártam a délutánt, hogy az aznap érkező új elmebeteges főzős videót is betehessem ama mentettel együtt, de az érkező bloghus pofon elvette ettől a kedvem, szóval pótolnám.

GIGHIHIGHIGHHLHKÉKEÉGH

GIGHHEHEJR

( ennek már van másik része is, meg az első részből bakis parádés, szóval tessék megtekinteni )

Igazából erre rálehet mondani, hogy hasonlít a how to basic-re, de nnnem annyira, legalábbis nekem ez viccesebb. Nem vagyok az a mindenen felháborodós fajta, de a how to basic már nekem túúúúúllllépi nagyon a pazarlás határát, egy pontig vicces, de azért mégis, az étel az étel, ne tegyük már tonnaszámra tönkre.

Az élet apró örömei, 575 forint apróm van, amiben csupán három öt forintos van, és nem nyomja szét a zsebem a rohadmányos pénztárca a sok fém miatt. 

Próbáltam kirakni a rubik kockát videó alapján, két perc után megpróbáltam szétszedni, hogy összerakjam egyesével a helyes színek szerint, majd tíz perc után azt is feladtam. Nem való ez nekem. Amikor csak két fehér hiányozna az első oldalhoz, ott mindig megáll a tudományom. Nem fér a fejembe, hogy a jó életbe lehet azt kirakni, mert ha forgatom, elmozdul egy másik, és aztán megint egy, a végén meg többet ártottam, mint segítettem a helyzeten.

MIÉRT 

Láttam buszról nnnyuszit. Szerencsére épp csak baromi lassan tudtunk menni a kitűnő földút miatt, és jól szemügyre vehettem, ugrándozott, keresgélt a fűben, majd mikor észrevette a buszt leült, elülső lábait kitámasztotta, hátrahúzta a füleit, és megmerevedett. Én sosem merevedek meg, ha látok egy buszt. Mármint se teljes testtel, se máshogy, be is baszna, ha valami buszfétisem lenne, és amikor felszállok egyre, össze is kenem magam. 

Vajon van olyan, hogy buszfétis? Tuti, hamár létezik . . . METROSZEXUÁLIS!!!! HAHA! Nemrég olvastam valahol egy vicces kedvű fórumozótól, hogy felizgult a metróban, mert metroszexuális, nem tudtam, hogy üljek le egy Sas kabaré elé, mert egy ilyen után az maga a móka fellegvára, vagy kövessem le az IP címét, és foggal harapjam el a torkát. Nem tudom, mi mással haraphatnék.

Ettem rákot. Ki volt rántva. Hal íze volt, nem tudom, mit vártam, gondoltam, úgysem ettem még ilyesmit, és kértem kettőt, olyan íze volt, mint annak a halnak, amit kifognak, mármint nem mintha lenne az erdőben, és felüvöltene egy vadász, hogy NÉZD, OTT EGY HAL, HAMAR, LŐDD LE, és rámutatna a vergődő szerencsétlenre, aki indokolatlanul fák között van, és épp fuldoklik, szóval olyan kifogottra, amit nem boltban kapsz, hanem rokon, ismerős, te fogod ki, na, olyan, kicsit érezni rajta a vizet. Én legalábbis egyszer ettem ilyen fogott halat, és éreztem rajta a vizet, a kinti vizet, nem veszek többször kirántott rákot.

A buszon előttem hárommal ült egy lány, mindig forgott, és forgott, majdnem tarkón vágtam, és ráüvöltöttem, hogy TE MÉGIS MIT FOROGSZ, de nem tettem meg, elvégre kedves vagyok, kár, hogy nem volt rajtam napszemüveg, ami sosincs, mert nincs, volt, elevsztettem, hopp, de ha lett volna, hihette volna azt, hogy őt nézem, és mondjuk el is alszok napszemüvegben, folyamatosan előre van fordulva a fejem, ő hátranéz, "nézem", előrefordul, ismét hátra, "nézem", megint hátra, rám mosolyog, továbbra is csak "nézem", negyedszerre is hátra, magára mutat, hogy őt nézem-e, mint valami cseszett szar filmben, épp akkor fékez a busz, és indul el újra, amitől kicsit előrebukik a fejem, majd vissza, és arra keltem volna, hogy már az előttem lévő ülés támláján támaszkodva beszél hozzám épp megjegyezve, milyen kiváló hallgatóság vagyok.

De nem így történt.

Összefutottam Csillagszeművel, az osztálytársaival vonult valahová, nevettek, amikor megláttak, befejezte a kacajt, és mosolyogva köszönt, de nem olyan "helóóósziaaa" féle mosolygós hangsúllyal, inkább olyan "köszönök, mert csakcsak illik" féle mosolygós hangsúllyal, én nem tudom, mi baja, mindegy is.

Fősuliról ismerek egy csajt, de nem szeretem a csaj szót, egy lányt, akivel köszönünk egymásnak, és csokkolom, amikor szállt le, megkocogtatta a vállam, és elköszönt, merthogy az ajtó előtt ültem, meglepődtem, mert kábé sosem beszélgetünk, csak ha nem volt hely régebben, és együtt jöttünk, akkor leült mellém, de amúgy nem, köszönni sem mindig köszönünk, mert van, hogy nem vesz észre, nem néz rám, amikor száll fel, én meg nem vagyok az a fajta, aki ilyenkor ráköszön valakire, pedig észrevehetőnek észrevehető vagyok, ha egyenesen ülök, majdnem a lapockámnál érzem a busz ülésének tetejét, szóval ha engem nem vesz észre valaki, akkor senkit, de mindig nézem a szemét annak, akinél nem tudom, hogy most köszönjek-e, vagy sem, és ha rám néz, akkor ráköszönök, demondjuk neki köszöntem volna, mert váltottunk már pár szót, akkor meg illlllllik, de a vállát akkorsem kocogtatnám meg, hogy elköszönjek, örülnék, ha háttal ülne ilyenkor nekem olyasvalaki, mint ő, és nem kéne azon filóznom, hogy ha felszálláskor köszöntem, elköszönjek-e, mert nem beszéltünk a kettő közt egy szót sem.  

Szeretem, amikor megduzzadnak a golyóim. Mármint vannak ilyen illatosító golyók, amik vízre megduzzadnak, és olyan jó így lesni, ahogy a kis összeaszott izék teleszívják magukat vízzel, és báng.

Valahányszor meg kell adni telefonszámot valahol, hogy küldjenek visszaigazolást, vagy valamit elfelejtem, hogy 30-as vagyok, és 70-esen adom meg a számom, imádhat engem az, aki ilyenkor kapja az sms-eket. Egyszer kéne küldenem neki sms-t, hogy bocsmá, tegnap is észrevettem, hogy egy oldalon fél éve kábé 70-es szám van megadva, bár kétlem, hogy az küldött bármiféle sms-t, de sosem tudhatom. Így meg pláne nem. 

Utálom ezt, egyik nap már-már nyári napot idéz a hőmérséklet, másik nap meg elő kell venni a vastagabb pulóvert. Bár én mindig a vastagabb pulóverben járok, ha szükség van valami plusz ruhadarabra, a vékonyt nem szeretem, ha meg meleg van, csak felhúzom az ujját, és máris pompás minden, a cipzárt amúgysem húzom össze soha, nem mondanám, hogy változatos a ruhatáram, persze nyilván, ha mosásban van a vastagabb pulóver, kénytelen vagyok pár napig hordani a másikat, de amúgymeg inkább azt, és farmerből is egyet, mert annak a dereka rendben van, nem olyan újabb fajta, vagy nem is tudom, régebben minden farmernak jó volt a dereka, most mintha cél lenne az, hogy kint legyen az ember ülepe belőle, ami meg jó, annak megvan az ára is. Ingekből is van 2 kedvenc, amit hordok, a többi meg megmarad arra az esetre, ha a két kedvenc épp nem elérhető.

Örülök is, hogy nem vagyok az a ruházkodós típus, csak az agyamra mennék, ha elkezdenék válogatni minden alkalommal.

Szóvalhogy eredetileg csak megakartam jegyezni, hogy ennek a hőmérsékletingadozásnak a fejem látja kárát, de gyógyszerrel sem akarom állandóan tömni magam, szóval most tűrök.

Elkezdtem múlthéten egy új sorozatot, hurráhurrá, bár ez most nem olyan leterhelő, lévén, hogy összesen nyolc rész, egy epizód pedig húsz percet vesz el az ember életéből. A young doctor's notebook címen fut, ez a nyolc rész már két évadot jelent, és valószínűleg ez ennyiben is marad, mindenesetre kellemes kis kikapcsolódást nyújt, első blikkre, és az első rész alapján úgy érződhet, hogy dominál benne a fekete humor, ami ugyan belengi a két évadot, mégis előtör mellette a dráma, a főszerepet Daniel Radcliffe foglalja el, akinél örültem, hogy nem láttam rajta Harry Potteres megmozdulásokat, elvégre, ha valaki sok éven át alakítja ugyanazt, megmaradhatnak berögződések, de sikerült kikerülnie azokat. Bár a HP utolsó részé...nek az utolsó részét sem láttam még, szóval inkább úgy mondom, hogy nem hozott semmit a Harry Potter első hét és fél részéből. Hat és fél. Enni viszont az első két rész alatt nagyon nem ajánlott.

Sztoriról röviden, egy frissen diplomázott orvost felkérnek, hogy vezessen egy semmi közepén fekvő kórházat, mindez idősebb kori énje visszaemlékezései alapján alakul, akivel olykor párbeszédeket alakít ki.

Fura, mert a Walking Deadben trancsírozzanak szét ezer zombit, az nem hat meg különösebben, de ha egy műtétet mutogatnak egy sorozatban, egy filmben, ott megtud rendülni a nyugalmam.