Sosem tudtam elképzelni magam a jövőben, nem tudtam elhelyezni magam egy állásban, egy körben, valahogy ha volt mellettem valaki, akit szerethettem, akkor ővele valamit, de csak magam nem. Mindig az motoszkált bennem, hogy az én végem magam fogom jelenteni, hogy én nem leszek öreg, én nem leszek korosodó, hanem majd egyszer veszem a bátorságot, és csakúgy megteszem. Igazából már meg is volnék vele, csupán mindig arra gondolok, mit okoznék ezzel a családtagoknak, mekkora fájdalmat hagynék magam után, és jóformán csak emiatt tartom magam. A tizenéves kor közepén az ember agya összezavarodik, ráeszmél dolgokra, kinyílik a csipa, egy kicsit megbolondul, és ha nincs ott valaki, egy barát, egy családtag, aki támaszként szolgáljon, talán ezért, vagy egyszerűen olyan típus, de ha ezt a kort nem megfelelően élik meg, kialakulhat valami, egy kapu. Persze vannak jobb napok, de összességében meghatározó egy hangulat. Mindig irigyeltem azokat, akik azt mondták, egyedül érzik magukat, de ott voltak nekik a többiek, a barátai, ismerősei, akikkel mindig volt programja, irigykedtem, amikor egy ilyen ember mesélt az élményeiről, majd megemlítette, mennyire egyedül érzi magát. Irigykedtem, tényleg irigykedtem, éreztem magamban az irigységet, miközben hallgattam, éreztem, hogy legszívesebben elsétálnék, hogy lépéseket teszek hátra folyamatosan. Hogy őszinte legyek, valahányszor buszra szállok, reménykedem abban, hogy egy kereszteződésnél belénk rohanjon valami, és pont ott, ahol én foglalok helyet, gyakran nem is tudom, reménykedem abban, hogy elkapok valami gyors lefolyású, végzetes betegséget, hogy történik valami, amiről nem tehetek, de mégis én valahol örülnék neki. Egyszerűen csak érzem, erőteljesen érzem, hogy belőlem nem lesz őszhajú bácsi, hogy vagy történik valami, vagy kezeskedem róla, hogy nem kell olyan sok évet várni arra, hogy kiszálljak. Egyszerűen csak érzem, hogy nekem itt nincs helyem, hogy én úgysem vagyok jó semmire, és úgysem leszek jó egy fellángoláson kívül senkinek. Sokat gondolok erre, jóval többet, mint kéne.
2014.04.20. 00:28 Superstan
Gondolatosdi
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://superstan.blog.hu/api/trackback/id/tr186236406
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek