Halsütöde

Ritkán blogoltam csak magam miatt, persze volt, amikor szimplán jól esett kiírni valamit, vagy csak agymenéseket osztani meg a publikummal, de sok esetben valaki miatt postoltam, mert úgy éreztem, ez egy csatorna köztem, és egy-egy illető között, akit másképp nem érhetek el, vagy mert fasírt van, vagy mert valamiért furának tartottam volna, ha írok, de tudtam, hogy olvas, mint az utóbbi pár hónapban is betöltötték ezt a szerepet, és hogy őszinte legyek, emiatt sem gondolom, hogy gyakori lesz a postolás majd az új blogban, amit előzőekben megírtan neki nem szeretnék kiadni, és mivel csúnyán szólva nem lesz kinek írnom, az első pár napban/héten kétlem, hogy sűrűn jelentkeznék, a legutóbbi miatt meg már azt sem hiszem, hogy ide felnéz mégegyszer. Ami nem is feltétlenül baj. Valamiképp mindig... jól esett, hogy eképp érdeklődik, még ha IP-t is cserélt valószínűleg csak ezért, amit persze túl egyértelműen használt ahhoz, hogy ne jöjjek rá az ötödik látogatásnál, jól esett maga a tudat, hogy azért gondol rám, mégis értelmetlennek tartom azt, hogy olvasson, ha.. egyszerűen ilyen. Persze lehet, hogy egy év, két év, három év múlva majd én keresem őt, vagy ő engem, hogy mi a helyzet, de jelenleg szimplán undorítónak tartom azt, amit művel. Undorítónak tartom azt, hogy pár napja azt mondja, sajnálja a dolgokat, majd két napra rá látom, hogy ugyanúgy szól ahhoz a féreghez, aki először drogot adott neki, majd leitatta, és hogy meglegyen a triumvirátus, a lány meg is dugatta magát vele az italozás alkalmával, mert miért ne. Egyszerűen csak kurvára felbaszott, és valahol fájt, hogy azóta is minden csudajó, és még volt pofája azt gondolni, hogy engem már rég nem érdekelt az egész, még volt pofája megjegyezni, hogy ne írjam le, mennyire nem érdekel, még volt pofája azt feltételezni, hogy én vagyok az, aki szarik már az egészre, és fogalma sem volt, mennyire téved. Elkapta a kis szentimentális pillanat, és rögtön sajnálja, majd megy minden tovább a saját medrében, ez a lány kétlem, hogy képes lenne a gondolkozásra, kétlem, hogy úgy igazán magán kívül érdekelte valaha más is, ember, mindazok után, amikor épp az ágyán ültem, és a táskámban kerestem papírt, ő épp menetrendet nézett nekem, majd gyorsan lecsekkolta a fészbukot, és még képes volt úgy megnézni, mit írt neki az a selejt, hogy ott voltam előtte, még képes volt megnyitni az üzenetet, és gyorsan elolvasni, csupán nem hoztam szóba, mert fizikailag szarul volt, és voltam olyan hülye, hogy ez engem érdekelt. Még ÉN voltam a szar mindazok után, még ÉN védtem őt az emberek előtt, még ÉN vesztem össze azokkal, akik rosszat mondtak róla, még ÉN voltam az idióta, ostoba fasz, aki annyi mocsok után a jót igyekeztem látni benne, de be kell látnom, még ha azt is mondta, sajnálja.. persze, mindenkinek vannak lelkileg elgyengült pillanatai, amikor sajnál dolgokat, amikor vezekelne, amik másnapra túlnyomórészt el is múlnak.. még ha azt is mondta, sajnálja, be kell látnom, ha valaki, ő nem éri meg a vesződést. Ez a lány egy kolonc az emberek nyakán, ez a lány csalódást csalódásra halmoz, ezt a lányt nem érdekli, ki törődik vele igazán, ki akarja csak a jót neki, mert csak Ő létezik, Ő, Ő, és Ő, senki más. Játszik az emberekkel, csak arra képes, hogy hülyítse őket. Volt egy barátnője, aki törődött vele, akivel beszélt mindig, akit kicsit hanyagolt miattam, amire megkértem, hogy ne, akiről azt állította, hogy szinte az egyetlen, akit ha jól emlékszem, hét éve ismer, képes volt őt is faképnél hagyni, csakmert neki most így jó. Akkor én mit vártam? Persze, számított az, hogy hogy van, még ha azt is hitte, hogy telejsen hidegen hagy az egész, nem vagyok sajnos olyan ember, akit ha hússzor basznak át, huszonegyedszerre nem bocsát meg, bár olyan lennék, bár tudnék haragudni, úgy tartósan, úgy igazán, bárcsak ne lennék ilyen selejtes fos, akivel lehet szórakozni, akit átlehet vágni akárhányszor, bár tudnám őt is gyűlölni, mert megérdemelné már régóta, bár azt mondhatnám, hogy nem érdekel az egész, hisz ha így lenne, ezeket a sorokat sem írnám most, bárcsak könnyebb lenne attól, hogy tudom, most maximum sms-ben érhetne el, de a számom kétlem, hogy még megvan, így ott sem, és bárcsak egész egyszerűen eltudnám felejteni teljesen. De még Csillagszeműt sem tudom. Persze, nem érzek iránta már abszolút semmit, barátságot sem, mégis foglalkoztat az, hogy miért viselkedik így velem. Tényleg.. belátnám, ha rosszat tettem volna vele, abszolút, de egyszerűen egy rossz szavam nem volt rá. És nem köti le a gondolataim az, hogy mi baja, de mégis azért ha szembejut, csak-csak bánt. Ahogy a lány gondolata is bántani fog még hónapokig.  Pedig mikor szó nélkül letörölt skyperól, megfogadtam, hogy ha valaha ír, elküldöm a picsába, és most is megfogadnám, de úgysem menne akármennyire egy önző senkiházi is. És talán ez is csak közös tulajdonság bennünk.