Hétfőn sikeresen nekimentem a fotocellás ajtónak a spárban, nem is tudom, hogy sikerült, de sikerült. A biztonsági őr, meg pár vásárló nézett, miért provokálja az a két méteres szörny a bejáratot, de hamar bepattantam a sorok közé.

Kedden pedig hazafelé tartva a vonaton leszállt mindenki a kocsiból, és a kalauz is átszállt másikra, ígyhát egyedül maradtam. Aaaah, szabadság, rögtön kitéptem a fülhallgatót a telefonból, hogy kihangosítva élvezhessem a zenét, hangosan énekeltem a Radiohead-től a Creep-et nnagyon keservesen, nagyon szenvedve, nyitott ajtónál vizeltem, mert majd pont azt hagyom ki, ha egyedül vagyok a vonaton, és rohangáltam felemelt kézzel fel, s alá.

Nem, nem rohangáltam felemelt kézzel. Nem volt felemelve a kezem. És csak egyszer futottam végig a folyosón.

Persze a borzasztóan rémes az lett volna, ha benézem, és a kalauz csak a vécére ment, nem szállt le, aztán bejött volna arra, hogy "you're so fucking special", és a formámat ismerve meglepő, de ez szerencsére nem következett be. Asszem, akkor szálltam volna le a következő megállónál, és a sínek mentén elindulok gyalog.