Halsütöde

Még egy-másfél, talán két éve bejelöltem a középsulis tesitanárom fészbukon, mert. Szűk egy hónapja jelölt vissza, majd tegnap jött a felkérés, hogy tetszikeljem az LMP-s képviselőjelöltségének köszönhetően megalkotott róla szóló oldalt.

Kösz.

Nincs különösebben kedvem senkivel beszélni.

Szomorú vagyok, amiért nem beszélek egész nap senkivel.

Néha becsúszik 1-1 társalgás, ami jobb esetben tart 10 percig, amiknek mégis örülök.

Ha nem erőltetett szar.

Ha sikerül beszélnem hanggal, jó kedvem lesz, amiért beszélhettem valakivel hanggal.

Szeretnék lefeküdni, és átaludni egy évet, ami közben magától megjavulna a gondolkodásmódom, a hozzáállásom, a minden.

Elvégre mindenki csak boldog szeretne lenni, hát miért nem tudunk felhőtlenül, úgy igazán örülni annak, hogy a másik tökéletesen van nélkülünk, miért kell önzeni.

Különösebb szándék nélkül nézegettem az ongyilkos.com-ot, ahol leírják, hogyan lehet valaki öngyilkos, ugyanakkor ott a telefonszám oldalt, ha segítség kéne.

Szerintem, ha higítót innék, az fájna.

Felkéne hívnom azt a számot.

Nem fogom

Megkérdeznék, miért, nem akarok én panaszkodni, sosem az a célom egy beszélgetés kezdeményezésekor, hogy panaszkodjak, persze van, hogy odajut a téma, és szimplán kicsordul, de alapból így külön-külön személyeknek nem szeretek. Ezért jó ez a kis blog, még ha nem is merek teljesen őszinte lenni, írhatok.

Miért nem merek, nem olvas senki olyan, aki miatt ne mernék.

Talán mégis.

Nem akarok

vagyis

minden emberben felmerülne minden, nem lennék az őszinte szavaktól különösebb seggfej, vagy bunkógeci

de mindenki a másik szemében a szálkát, sajátban a gerendát sem.

Nem akarok seggfejnek, vagy bunkógecinek Tűnni.

Kéne vennem megint altatót, és aludnom.

Megspórolnám a gondolatokat.

Víz, gyógyszer az ágy mellett, felkelek, beveszem, mosolygok, visszafekszem. Újra, és újra, és újra, és újra, és újra, és újra, és újra.

Nem vagyok alkalmas

asszem, semmire.

Régen tudtam sablon dolgokat választékosan elmondani, köznyelven segíteni, ha valakinek gondja volt.

Már azt sem, alapból

érdekelni érdekel, de egyszerűen csak vakarom a fejem utána, mit mondjak erre

ha kell egyáltalán valamit. Ha sikerül valamit, valami erőltetettet.

Nem vagyok alkalmas emberi kapcsolatokra

Szerelemre

Barátságra

Ha éreznek is irántam gyengéden, az fellángolás.

Alkalmas vagyok fellángolások keltésére.

Alkalmas vagyok önmagammal kicseszni a naivságommal.

Önpusztítani alkalmas vagyok.

Alkalmas vagyok valamire.

Egyszerűen

másokkal történnek dolgok, mások élik a kis világukat, nekem minden nap ugyanaz, és minden nap azon kapom magam, hogy bazdmeg, már eltelt egy hónap, már eltelt kettő, már február van, most volt újév.

Mondják, mozduljak ki.

Hova mozduljak ki. Kimozdulni nem olyan jó egyedül, mehetnék sétálni, mehetnék moziba, mit segítene.

Szimplán nem élek olyasvalaki közelében, akivel kilehetne mozdulni.

Ha lenne kivel, kimozdulnék.

Nincs kivel, de ha fővárosban lennék, ahol sok az ember

nem tudom, akkor szakítanának-e rám időt egyáltalán.

Nagy számok alapján, csak-csak.

Talán.

A gépházamban van kék neon.

Nem akartam kék neont, nem akartam neont a gépházba. Az az olyanoknak jó, akihez mennek, és mondják nekik, de király, hogy kék neon van a gépházadban.

Csak én nézhetem, ahogy létezik ebnne a kék neon.

Másik gépházat akartam, csak felhívtak, hogy az kicsi.

Már egy éve van meg a kék neonos gépház, de még mindig nem szeretem különösebben.

Ha tudnám, hogy kell, lekötném a kék neont, hogy ne világítson.

Előbb-utóbb kiég.

Akkor majd sajnálni fogom, hogy már kék neonom sincs a gépházamban.

Inkább megpróbálok lassan-lassan aludni egyet, és reménykedem benne, hogy amikor felkelek

ismét fogok tudni aludni egyet.

Emozene

Nincs is ott

Minden mindegy

Álmomban reggelről mentem valahová, betértem egy pékségbe, hogy elmajszoljak egy kakaóscsigát útközben, vettem egyet 175 forintért, majd mikor kiléptem az ajtón, az kiugrott a táskámból, és elkezdte ölelgetni az embereket. A járókelők csokisak lettek, én pedig még éhesebb. 

Olykor, mikor aludni térek, abban reménykedek, hogy pár hónappal ezelőtt ébredek.

Gondolataimban túl sok a volna, túl kevés a lesz. 

Miért nem gyártanak 48-as méretben olyan cipőket, amiknek világít a sarka? Kiskoromban volt olyanom, emlékszem, mindig kimentem a cipősszekrényhez, és nyomkodtam bele a tenyerem, hogy lenyűgözzem magam a piros kis fénnyel.

Van tőlünk bő öt percre egy erdős terület, szeretek oda kimenni. Egyszerre szép az éjjel háttere előtt kitűnő fák vonalai, és ijesztő maga a hely. Nem megyek be soha, eleve kéne még gyalogolnom, bukdácsolnom egy füves részen, ami a vaksötétben annyira nem buli, meg amúgysem merészkednék be főleg esőben, amikor a vízcseppektől nem is hallok tökéletesen, nyilván nem hiszem, hogy egy rinocérosz kiugrana két fa közül, de ez már a város széle, nyilván, hogy a széle, mi a faszt keresne egy erdő a közepén, mindenesetre egy röfi jöhet, aminek örülnék, mert szeretek vadállatokat figyelni, csak nem akkor, amikor max ő nézhet engem. Lát a disznó a sötétben? Vagy csak hallanám, ahogy röfögve felüvölt, majd bumm, neki egy fának?

Elmélázva a sötét erdő látványán, mindig eszembe jut, mivan, ha valaki van ott, és figyeli, ahogy járkálok a füves rész szélén, átugrom az árkot, hogy megnézzek egy lakóház melletti kis asztalkát, elindulok valamerre, majd vissza, persze ablakból biztos láttak már egy ilyen kis esti sétám során, viszonylag sok helyen nincs lehúzva a redőny, kíváncsi lennék, hányan hihettek betörőnek, ahogy megyek az ablakuk előtt éjjel melegítőben.

Mivel tudomásomra jutott, hogy a disznók képtelenek fejüket az ég felé fordítani, alapítani fogok egy alapítványt (alapítványt alapítani), ahol önkéntesek napi egy órán keresztül tartják a disznókat függőlegesen, hogy csodálhassák a felhőket. A nők kismalacokat kapnak, a férfiak pedig kettesével egy-egy súlyosabb hízót.

Szíveskedjenek adójuk 1%-át eljuttatni hozzánk, hogy később műtétek során megnyújtsuk a disznók nyakát, és ezzel elérhetővé váljon számukra a nagy kékségben való elmerülés.

Köszönettel: Eget szegény sertésnek alapítvány.

Láttam vadkacsákat, de lehet, hogy libák voltak, nagy sajnálatomra a felhők elég alacsonyan vannak jelenleg, és erősen takarásban voltak, de mentek a kis alakzatukban, és hápápápápáp.

Azt meg rohadtul utálom, hogy a google a térkép és a kép opciót sok esetben kicserélte, miért. De tényleg miért, olyan, mintha egy vak lakását rendeznéd át, állandóan a kúrva térképre kattintok.

Nem szokásom gyakran nevetni, sosem voltam az a hahotázó fajta, de ezen én nagyonnagyon besírtam :D

Láttam egy szőrös fülű fiatalt a buszon, előttem ült, abban a vonalban szembe volt velem egy pornószínésznő fejű lány is, azt hihette, őt stírölöm, pedig nem, csak a szőrt a fiatalember fülében. Kellemetlen lehet, ha már huszonakárhány évesen kezd kijönni a fülből is. 

A konzulens tanárnő megadta a skype nevét, hogy a távolság miatt ott tudjunk konzultálni, de szerintem nem fogom merni felhívni, és majd találok indokot arra, miért nem vettem fel, túl fura lenne vele szkájpolni, meg jónapottal köszönni, meg szerintem véletlen megszokásból helóval is kezdeném az egészet, vagy azzal, hogy "hallasz?".

Nem adott meg időpontot, mikorra kell az irodalmi áttekintés és a vázlat, írnom kell neki, hogy adjon, mert sajnos tudom magamról, hogy engem kész tények elé kell állítani, ha azt mondják, hogy majd csináld meg, majd gyere ide, majd menj oda, akkor a majdot úgy értelmezem, hogy amikor már muszáj lesz, különben halogatom és halogatom, aztán nekilátnék az egész szakdogának (jobb esetben) egy héttel a határidő előtt. 

Reggel a buszmegállóban megbeszéltük egy bácsival a kutyák bundáját télen és nyáron.

Ő beszélt, én bólogattam, és igeneltem.