Mindig szerettem belegondolni abba, ki-hova, és miért mehet, ha éjjel meghallottam egy autót, esetleg tiszta levegőben egy vonatot, vagy repülőt. Olykor rá is nézek a MÁV térképére, ami kijelzi a vonatok pontos helyzetét, illetve a flight radarra. Utóbbira gyakrabban, szeretem nézegetni a repülőket.

Ha lenne bakancslistám, mindenféleképp szerepelne rajta a repülés. Ha más nem, majd veszek egy repjegyet Pozsonyba, csak azért, hogy kipróbálhassam, milyen, ott felsóhajtok egy "hát ez lenne Pozsony" dolgot, jól összevernek, amiért magyar vagyok, és visszajövök.

Bébibébi hagylakmenni megy a rádióban, kurvannyukat.

Vagy akár látni az óceánt, a Balatont is egyszer volt alkalmam kisebb koromban, akkoris úgy, hogy víz alig volt benne, nagyon sokáig belehetett sétálni.

Adtam csontot pincsikutyának, nem tudom, mivel rágja, alig van már foga.

Azt is szeretném, ha egyszer még játszhatnék valakivel a hóban. Mindig kicsit irigykedve, keserűen nézek azokra, akik télen jól elvannak a hóban, hülyéskednek, igyekszem gyorsan elsétálni mellettük, mert én is szeretnék. Csatlakoznék akár, de a két méteremmel, 110 alsóhatár kilómmal ha berobbannék közéjük, nem vagyok benne biztos, hogy szívesen látnának. Pedig csak élvezni szeretném a havat, itthon szoktam egyedül építeni hóembert, vagy csak belefekszem, de az nem ugyanaz.

Moshatok fel, mé' ne jöjjön be sarasan a szobámba.

Megjött a pendrive, végre nem csak műanyag üvegek (és minden egyebek, ami a kezem ügyébe kerülnek) szétvágására használhattam a sniccert.