Szeretnék egyszer venni egy biciklit, egy olyan jobb fajtát, amiben van teleszkóp is, mert még sosem volt teleszkópos biciklim, de amikor régen kijártam tekerni, mindig szerettem volna. Megvenni életem első teleszkópos szerkezetét, majd elindulni lehetőleg szlovákia felé, de az sem baj, ha másik irányba, elindulni, nem tudni pontosan, hogy merre, csak tekerni és tekerni, amíg be nem sötétedik, amíg el nem ütnek (amire nagy esélyt látok 2-3 perc után), amíg le nem szakad a lábam, csak menni át az országhatárokon, be a kis falvakba, vidéki embereket ismerni meg más országokban, ahol senki nem válaszolna nekem, ha angolul kérdezek, mert valami behemót gyilkosnak néznének, nem törődni azzal, hol alszom, mert ott lenne a pad, vagy a fű, zsemlén és olcsó párizsin élni, miközben az EU keretein belül össze-vissza utazok hetekig, hónapokig. Ez jelentené nekem a boldogságot, ez lenne az, amire mindig vágytam, persze minél több a pénz, annál jobbakat ehetnék, talán telne mindig sajtos párizsire, esetleg néha vehetnék egy mizo túrórudit is. Nyilván sok pénz kéne hozzá még így is, de jó lenne. Nem tudni, hol vagyok, megörülni, ha végre valaki felel, más kultúrákba betekintést nyerni, fotózkodni idegen, kedves emberekkel, egy fotón sem vágni normális képet, mert utálom, ha fényképeznek, sőt, rajta sem lenni a fotókon, érezni a magányt, magamba borulni néha, majd belegondolni a hatalmas azabadságba, és csakúgy csavarogni Európában, majd hazatérni, és kinyírni magam visszacsöppenve a mókuskerékbe.

Jó lenne. Csak sosem lesz hozzá elég bátorságom.