Nem szoktam átadni a helyem az idős embereknek. Nyilván más az, amikor valaki már alig tud járni, vagy nincs se keze, se lába, és ott vonaglik a buszfolyosón, mint valami termetes kígyó, akkor illik felállni, és átadni a helyet, vagy ugye felemelni a földről, és leültetni, amivel mondjuk talán csak nagyobb kárt csinálnánk, mivel nem tudna kapaszkodni, max a fogaival, és az első kanyarnál kizuhanna az ülésből.

Amúgymeg mindig lenyűgöznek a buszon alvó emberek, akik a külsőbb ülésen foglalnak helyet, hogy már-már 90°-ból is képesek visszajönni, amikor egy kanyar után megváltozik a dőlésszögük. Nagyon szórakoztatóak tudnak lenni, bár néha azért húzom a szám, hogy ha kiesnek, nekizuhannak az ülés szélének, és szétnyílik a fejük, és jaj, hányni fogok, de eddig szerencsére (kopkopkop) még nem történt ilyen.

Miért is vagyok ilyen bunkó, semmirekellő, anyaszomorító, aszfaltbetyár suhanc, és miért is nem pattanok fel mosolyogva, valahányszor meglátok egy őszhajú emberkét, hogy átadhassam neki a helyem? Egyszerűen nem gondolom azt, hogy attól még, hogy valaki öreg, nem bírna állni nagyon maximum 15 percet, amíg a busz elér A-ból B-be, és lesz szabad hely, hameg karambolozunk, én is ugyanúgy eldőlök állás közben, én is ugyanúgy szétkenem az agyam valahol, csakmint az öregember, a különbség max annyi lesz, hogy nekem csak 3 csontom törik el halálom előtt/után, neki meg az összes.