Egyszer régen még a panelban rányitottam a szomszédunkra, aki a vécénkben kulált, mondta, hogy szevasz, gabika, mondtam, hogy csókolom, és becsuktam az ajtót.

A volt matek... hogy hívják azt, aki korrepetár? Na. Azom, aki egy idősebb néni volt már tervezte az elköltözést a férjével egy másik városba, meg is tették, de úgy, hogy nem köszöntek el, meg semmi, pedig ismertük a családot, ők is minket, majd két év múlva hívta anyám, hogy velem álmodott, miszerint segítségre van szükségem matekból, ÉS ELMENTEK MÉG A RÉGI PANELLAKÁSHOZ IS, DE MÁR NEM LAKTUNK OTT. Nem értem a mai napig, mé'.

 Mostanában szeret elmenni a netem, mint például most is, el ne felejtsek menteni.

Pincsikutyával, ha megszagotlatunk valamit, pár szippantás után rátaknyoz, amit kiskora óta köpésnek hívunk, de az nem köpés, mert az orrából jön ki, nevetünk rajta, de azért elég undorító.

Visszajött, menthetek.