Köcsög cinege a szívbajt hozza rám, idejött szétdobálni mindent az ablak előtt tárolt növényzetből.

Még tegnap megnéztem a Django elszabadult filmalkotást.

Tarantino stílusát lehet szeretni, lehet utálni, de az semmiféleképp nem mondható el róla, hogy tehetségtelen rendező lenne, Tim Burton mellett ő a másik, akinek a munkásságát igyekszem figyelemmel kísérni, mert -legalábbis szerintem- róluk nem mondható el, hogy tömegfilmeket csinálnának, amit egy baráti társaság is összedob egy hónap alatt a garázsukban. Persze e két névnek is voltak nálam gyengébb filmjei, az Alice csodaországban Burtontől nem tetszett olyan nagyon, Tarantinonál pedig ha hirtelen mondanom kéne egy címet, akkor a Django lenne az. Pontosabban tetszett, nagyon remek film, csupán ha a többi viszont fantasztikus. A karakterek nagyon jók, a párbeszédeken akármennyire is csak az időt húzzák, jókat lehet szórakozni, de mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzik az egészből.

Szót se róla, tényleg nagyon jó filmről van szó, mindössze engem egy Becstelen Brigantyk jobban lekötött, itt már megéreztem azt, hogy egy majdnem 3 órás filmről van szó.

Szeretem azt is, hogy Tarantino mindig vág magának egy szeletet a színészeket illető tortából. Természetesen pár perc erejéig itt is kivette a részét, ami nem is tudom, most valahogy másképp hatott, most jobban figyeltem, hogy "HAH, TARANTINO", és... nem tudnám rendesen leírni, de valahogy azokban a percekben úgy koncentráltam rá, mintha egy személyes ismerősöm lenne, és meglátnám egy mozifilmben.

Tehát a kicsit beteg rendező ismét nagyot alkotott, hozta azt a szintet, amit az ő filmjeitől elvárhat az ember, csak egy ezreléknyit nem kötött le annyira. De mással legyen máshogy.

Jaigen, szinkront nem hallottam ugyan, de említeni se kelljen... mindent eredeti nyelven, hacsak nem mese. A mese belefér.