Épp órára indultam, már az ajtóból hallottam valamit, mire leértem láttam, hogy az egyik földszinti lakásban két cigány csaj, meg egy srác meglehetősen hevesen vitatkoznak valamin, mire lábam elhagyta az utolsó lépcsőfokot is, a gyerek épp berántotta a csajt a lakásba, és fenyegette, hogy megöli. A napokban gondolkoztam el, mit tennék, ha látnám, hogy egy embertársam bajban van, odamennék-e segíteni, vagy homokba dugnám a fejem. Hamar felmértem a helyzetet, elnézve a srác kinézetét jobbnak láttam nem közbeszólni, elvégre kitudja, mit tehet az ember, ha mégjobban fenyegetve érzi magát. 

És igen, nem tagadom, hogy közrejátszott az is, hogy cigányok voltak. Lakótelepen nőttem fel, ahol jelentős mennyiség volt belőlük nem a kedves fajtából, ott megtanultam, hogy nem jó dolog beleszólni az ilyen heves vitákba. Nem mondom, hogy minden cigányt elítélek, ha rendesek, igenis barátkozom velük, tudom, hogy paraszt ember közt is sok a selejt, csupán eddigi tapasztalataim alapján jobban tartok a cigánytól, mint a paraszttól akarva-akaratlanul is.

Nem mondom, hogy borzasztóan bánt, hogy nem mentem oda, sokkal inkább az, hogy egy másodperc alatt átgondoltam, eltoltam az útból a babakocsit (merthogy egy baba mindeközben békésen aludt a kocsiban úgy, hogy ha valaki benyit a lépcsőházba, szépen meglökte volna), majd kisétáltam a kapun, mintha misem történt volna.