Nem félelem az, amit érzek a bogarak-rovarok iránt (sosem tudom, mi a különbség, talán a fejtorpotroh), mármint nem kezdek el rohangálni, ha meglátok egyet, csupán picit megijedek, és próbálom minél messzebbről megölni. Pedig kiskoromban mindent megfogtam, még a sáskákat is, de egy idő után valami megváltozott. Kézzel még egy legyet sem csapok le, ha olyan felületen van, mert utálnám, ha a bele a tenyeremen terülne szét.

Tegnap éjjel már nagyban simpson családot néztem, nagyon álmos voltam, nagyon azon voltam, hogy mára ez az utolsó, és alvás, nagyon zárult már a szemem, amikor valami zörgést-koppanást hallottam a hungarocel plafonomon. Gondoltam, megint az a nagyobb molylepke. A fejemhez repült, csaptam kettőt kómásan, majd felültem, néztem a sötétséget pár mp-ig, és a hajam átsöpörtem mégegyszer. Ott volt az arcomon valami, rögtön felugrottam, majd kapcsoltam villanyt.. egy imádkozó sáska ült a párnám felett a falon. A sáskákat utálom a legjobban, igazából minél nagyobb, annál jobban tartok tőle, de ez az áhitatos manó rám hozta a frászt, márcsak amiatt is, hogy rátelepedett pár másodpercig a képemre is.

Neki vágtam a törülközőm, de az nem vágta agyon, csak ráhelyezte ülepét. Gondoltam, akkor majd a póló, de nem göngyöltem össze, minél nagyobb felületet akartam rádobni, aminek eredménye az lett, hogy a póló félúton szétnyílt, és mint egy lepel, lassan ráhullt a sáskára. Gondoltam, baszni bele, óvatosan megfogtam a türölközőt, majd kivágtam a folyosóra, ellenőriztem a szobám ötször, és visszafeküdtem. Persze aludni még nem tudtam egy darabig..